Aki már legalább egyszer sétált a Duna mellett Budapesten úgy, hogy közben nem volt csukva a szeme, biztos találkozott már azzal a hajótípussal, amelyről most egy kicsit szó lesz. A budapesti hajózó állomány elég tekintélyes részét ugyanis ezek az igencsak retró sétahajók teszik ki, amelyek egyébként közel is állnak a szívemhez.
A MAHART honlapján, a típust jellemző tömör, de annál informatívabb leírásból megtudhatjuk, hogy a hajók (becsületes típusnevükön R-51 és R-51E, a gyártó számomra rejtély) fejlesztése 1965-ben indult (le sem tagadhatná, mindjárt mondom is, miért) a Szovjetunióban, és eleve nagy mennyiségben szánták exportra. El is árasztották vele (gondolom) a tagállamokat, tehát mi is kaptunk bőven. A hajókban eredetileg 2 db 150 LE-s motor dolgozott, melyeket később a MAHART a hazafiasság jegyében Rábákra cserélt, később pedig a gazdasági szempontok előtt meghunyászkodva Cumminsra. A 91-105 t vízkiszorítású hajók teste 5 mm-es acéllemezből, felépítményük 3-4 mm-es alumíniumötvözetből készült. 243 főt tudnak 24 km/h-val repíteni, szülőhazájukban 32 db működik még.
Na, de ennyit a száraz részletekről, most jöjjön a mustra. A hajó már első ránézésre masszívan eltér a többitől: nagyon meglepő, de a teste kecses! Igen, egy orosz gyártmányú valami kecses. Szokni kell a gondolatot. Vonalai egyenesek, a vízfelszínhez közel kezdődnek, és tökéletesen párhuzamosan követik is azt. Az orr szépen formált, a híd pedig az alak dinamizmusát követve ül az alsó fedélzet tetején, kicsit hátracsúsztatva. De ami miatt semmilyen igyekezete ellenére sem tudná eltitkolni, hogy a 60-as évek szülötte: a felső, nyitott fedélzet tetejét felfelé elkarcsúsodó V alakú oszloppár tartja, amely az összes létező, akkoriban készült amerikai autó motorháztetejét, na meg a magyar középületek bejárati ajtóit kilincsként díszítette. A hajón rengeteg üvegfelület van, tulajdonképpen úszó üvegpalotának is elmenne. A hajótest mélyen ül a vízen, mint egy kacsa, és legalább olyan könnyen siklik is rajta. Hátul pedig szépen, szögben levágva érnek véget az elemek, míg a hajónévnek is helyet adó lemezben futnak vissza a vízbe. A konstrukció egyszerű, de roppant légies, és milyen méltóságteljes! Az összes többi, mellettük horgonyzó hajó ócska halászbárkának tűnik árnyékukban.
Az már kevésbé szép látvány, ahogy a hajdan tekintélyes MAHART flotta tagjai lassan mennek át maszekba, hol átalakítva, hol csak átfestve, hol rozsdásodva. Van, amelyiket úgy átalakítottak, hogy csak avatott szem ismer rá. Régen például volt Nagymaros, Szob, Esztergom, Sződliget, Zebegény,
Gönyü, és még sokáig sorolhatnám, hány város nevét viselte Moszkva. Mára csak 11 maradt állományban.
De még a MAHART példányain is meglátszik a kor: a vastag acéllemezt minden hajón horpadások borítják, a sokszori újrafestés miatt árulkodóan megvastagodtak a szerelvények, és bizony ennek ellenére a rozsda is megkezdte hódítását rajtuk. Motorjuk (hang alapján legalábbis) rendben van, sőt, egész szépen muzsikálnak, és nem is nagyon füstölnek.
És a végére valami, amin mindig elmosolyodom: a MAHART flottás Moszkvákon van visszapillantó tükör! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése