Kós Károly tér

Aki valamilyen meg nem bocsátható okból kifolyólag nem lenne dél-pesti, annak valószínűleg most el kell mondanom, hol is van ez a Kós Károly tér.

Kezdjük akkor az elején: a XX. századelőn elözönlötték a vidékről érkező gyári munkások a fővárost, akiknek, mivel az ingázás nem jött szóba, valahol lakhatást is kellett biztosítani. Ezért 1908-ban Wekerle Sándor, akkori miniszterelnök (és a telep későbbi névadója) kezdeményezte a Wekerletelep építését, amely tervszerűen felhúzott, és nem történelmileg kialakult lakóövezet lévén szép geometriát követ: négy 45 fokban sugár irányt befutó út találkozik a telep közepét adó, négyzet alapterületű Kós Károly tér négy sarkánál, a sugárutak között pedig, mint a pókháló, feszülnek ki a mellékutcák. A telep szerencsére nem panelrengeteg lett: Fleischl Róbert, tervező javaslatára kertvárosi stílusban épültek meg a házak, hogy a vidékiből városivá lett embereknek ne legyen túl nagy a változás.

Aki pedig néz Barátok Köztöt (most megszólítottam a fél országot), az pedig már minden bizonnyal látta a tér egyik sarkán álló épületet: ez ugyanis a "Barátokköztház". De aki a dél-pesti régióban szerzett jogosítványt, az nincs kizárva, hogy a térre bekanyarodva eszmélt rá, hogy jé, ez a ház itt áll (mint ahogyan én tettem egy Suzuki Ignis volánja mögül még 2007-ben).

Ami a tér geometriáját illeti: bár négyzet alapterületű, körforgalommá nyilvánították, így egy irányban lehet körbeautózni. Amiért pedig minderről írok: 2010 nyarán a városvezetés megkezdte a terület rehabilitációját (bár a fogalom talán nem is helytálló: előtte sem volt annyira vészes, de azért a kommunista idők bélyege - mint oly sok közterünkon - ezen is rajta kéklett). A korábbi bágyadt, kitaposott gyep, lestrapált játszótér és kőlábú padok helyett üde, zöld pázsitot kapott a park, modern játszóeszközöket, bekerített kosárpályát, szánkódombot, de még gördeszkás rámpát is. Kacskaringós sétányok futják körbe az egyébként mind a négy oldaláról bekerített zöldövezetet, padkájukon széles padokkal. Kutyát bevinni nem szabad, sőt, a galambok etetése is tilos, de ez nem is róható fel az önkormányzatnak.
Az építkezést úgy-ahogy figyelemmel kísértem, amikor a tanpályára buszoztam a C kategóriám kapcsán, de amikor végre megnyílt a park, elámultam a hangulatától. A telep apraja-nagyja ott volt azon a derült, napsütéses délutánon, mindenhol gyerekek labdáztak, rohangáltak, idősek sétáltak, sőt, éppen sportnap is volt. Fantasztikus érája volt a helynek, és van is még mindig. Ma ismét ott jártam, és a helyiek változatlan lelkesedéssel habzsolják a közösségi életet a természetnek e csöppnyi, de annál lágyabb ölén. Egy negatívumot jegyzek csak meg minden alkalommal: a parkot négy oldalról járja körül több buszjárat. Volt olyan, amikor szétnézve a tér három különböző oldalán haladt éppen busz.
A teret körbeölelő egybefüggő (a sugárutak betorkollásánál boltíves) sorház érdekes stílusban épült: engem a Vajdahunyad várára emlékeztet mindig. A térre néző gyógyszertárba is benéztem, ahol pedig még az eredeti berendezés volt: a falakat magasan körbefutó polcok, az egyik ajtó fölött a polcrendszer csúcsán réz számlapos óra, régi gyógyszeres üvegek, antik mérleg. Szóval adnak a módjára a helynek, ez Kispest egyik büszkesége. Érthető, miért élettel teli minden meleg délutánon.